Vakok és gyengénlátók   RSS

"Képekbe zárt egyetemtörténet" - Kutatók Éjszakája a Szent István Egyetemen

kisebb betű nagyobb betű e-mailben elküld nyomtatás

Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár
2014. szeptember 26. (péntek), 14:00-21:00 • 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1.

A Kutatók Éjszakáján a SZ IE Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár (SZIE KDKL) a néhány éve állományába
került egyetemtörténeti jelentőségű fotógyűjtemény felvételeinek segítségével mutatja
be a Magyar Agrártudományi Egyetem és jogelődeinek történetét, a Szent István Egyetem központi
épületének, valamint a gödöllői kampusznak építéstörténetét. Az előadások után látogatóink megtekinthetik
a felvételeket őrző levéltári raktárakat, ahol rövid tájékoztató keretében ismerhetik meg
az egyetemi levéltár tevékenységét, dokumentumanyagát. Volt hallgatóink a kiállított eredeti fotók
alapján eleveníthetik fel emlékeiket, míg az egyetemünk múltja iránt érdeklődők egyetemtörténeti
séták keretében kereshetik fel a képeken megörökített és bemutatott helyszíneket. Vendégeink az
este folyamán felfrissített vagy újonnan szerzett ismereteiket kvízlap kitöltésével ellenőrizhetik.


Meghívó és program>>